Az alkony vidéke

Cuki abarati barátai számos tervet ötlöttek ki az Ideáton átélt borzalmak és veszélyek utáni hazatérésének megünneplésére. Ám alighogy üdvözölték sok csókkal és nevetéssel (valamint a János-fivérek a capella stílusban elénekelt, ó-abarati dalával), fontos hírt hozott Deaux-Deaux, a tengersikló, Cuki első, abarati vizeken szerzett barátja. Cukit a Yebba Dim Napjának Nagy Fejére hívták. Az Órák Tanácsának rendkívüli ülésére gyülekeztek ott, a Csirkeváron történt, vészterhes események részletes kiértékelésére. Mivel Cuki egyedülálló ismeretekkel rendelkezett az esetről, létfontosságúnak tartották a meghallgatását.’

Tudta, hogy nem könnyed csevej várja. A Tanács minden bizonnyal gyanítja, hogy ő volt az oka a hatalmas pusztítással járó eseményeknek. Tudni akarják majd, egészen pontosan hogyan is tett szert olyan nagy hatalmú ellenségekre, mint Mánia Mutter és az unokája, Kremátor Kristóf – ellenségekre, akik még a Tanács Abaratot lezáró, erős pecsétjén is áttörtek, és akaratuk igájába hajtották az Izabellát, hogy irtózatos hullámával átszakítsa a két világ közti határt, aztán betörjön Csirkevár utcáira.

Cuki gyorsan elbúcsúzott azoktól, akikkel csak az imént találkozott – Finnegan Hobtól, Kétujjú Kimtől, a János-fivérektől és Genevától –, aztán ficak barátjával, Malingóval beszállt a kis hajóba, amelyet a Tanács érte küldött. Kihajóztak, majd az Alkonyszoros felé vették az irányt.

A hosszú út eseménytelenül telt, bár ez nem az Izabellának volt köszönhető, mert a tenger erősen háborgott, és habjain számos nyomát hordozta a világok közti kiruccanásának. A felszínen mindenfelé csirkevári maradványok lebegtek: műanyag játékok, műanyag palackok, műanyag bútorok, no meg persze gabonapelyhes és sörösdobozok, pletykaújságok lapjai és tévék darabjai. Itt egy közlekedési tábla, amott egy halom vízbe fúlt csirke, egy hűtő tartalma, műanyag dobozba zárt maradék: egy fél szendvics, némi fasírt, egy szelet meggyes pite.

– Fura – mondta a szemlélődő Cuki. – Valahogy megéheztem tőle.

– Van hal bőven – jegyezte meg a Tanács egyenruháját viselő abarati, aki a hajót kormányozta a törmeléken át.

– Nem látok halat – szólalt meg Malingo.

A férfi kihajolt a hajó korlátján, majd egy megdöbbentően gyors mozdulattal kirántott egy kövér, sárga pöttyös, világoskék foltos halat. A riadtan és színesen csapongó lényt Malingónak nyújtotta.

– Itt van – mondta. – Egyél! Szansí hal. Nagyon jó a húsa.

– Nem, kösz. Nyersen nem.

– Ahogy tetszik – Cukinak is felkínálta.

– Hölgyem?

– Köszönöm, nem vagyok éhes.

– Nem baj, ha én…?

– Csak rajta.

A férfi akkorára tátotta a száját, hogy Cuki el se akarta hinni, felfedve két tűhegyes fogsorát. A lány megdöbbent, amikor a hal vékony hangon felsikított, de a hang rögtön elhalt, mert kifogója leharapta a fejét. Cuki nem akarta kimutatni viszolygását, hiszen a kormányos számára ez minden bizonnyal teljesen hétköznapi cselekedet volt, úgyhogy inkább nézte tovább Csirkevár bizarr, tovaúszó emléktárgyait, míg végül a kicsiny hajó befutott velük Yebba Dim Napjának forgalmas kikötőjébe.